Másnap az eső is minket siratott,

nem sokat tudtunk játszani, de azpért tartottunk egy eredméányhirdetést, az egész heti pontgyűjtögetés végeredménye: 1. Eszter 2. Szofi 3. Fanni.

Ebéd után jöttek Orsikáért, és mi nagyon boldogok voltunk h. velünk volt egész héten!!!:o)

Hiába mondtuk el százszor, h. rossz idő lesz,. hagyjanak meleg ruhát maguzknál az útra, mégis elég didergősen utaztunk, átszállni legalább már nem kellett, a vonatutat a lányok nagyrásze végigaludta, így igen kómásan adtuk át őket a szülőknek, és így búcsúztunk el a pályaudvaron.

Remélem otthon volt élménymesélés, mialatt kicsit felelevenítették a sok játékot és nevetést amit átéltünk az egy hét alatt... sok puszi és szeptemberben találkozunk!!!

Délelőtt pakoltunk, hiszen Kati (Reni anyu) délután jött a csomagokért... mivel a konyhásoknak is hétvége volt, gondolom h. hamar hazamehessenek a vacsorát megkaptuk ebéd után hidegcsomagban, aminek azért örültünk, mert megintcsak sokáig strandolhattunk.

Sajnos Emese már a strandról felfele menet elég egészségtelen szinekben pompázott, nem is lett jó vége az estének volt hányás, meg ügyeletremenés, meg felnőttszobában alvás, de nagyon büszkék voltunk, nagyon bátran viselkedett!!! Reméljük már teljesen jól van, és nem csak ez az utolsó esti rossz élmény maradt meg a táborról.

Aztán megtörtént a szoba-táncok bemutatása, majd zsűrizése.

Emese így kimaradt a várva várt mozizásból is, a többiek viszont kicsit fázósan de élvezték a kertmozit, meg a popcornt.

A moziban Eszter is kezdett rosszul lenni, de szerencsére vele nem lett nagyobb baj... Jó későn kerültek ágyba, jó fáradtak is voltak.

Az egész napos strandolás ott fuccsolt be, hogy nehezen keltünk, és reggeli után a pihenésre és a táncra szavaztak a lányok, így ebéd után még mindig pihentünk mielőtt strandra mentünk.

A csendes pihenő alatt a lányokkal egy kérdőívet töltettünk ki, melyből kiderült, hogy a legnépszerűbb játékunk a "gyümölcsös", míg a legkevésbé népszerű a "ping-pong labdás" volt. A Tihany vs. strand versenyt a strand nyerte. A legjobb fejnek a táborban Alex bizonyult. A kérdőívekből közvetve az is kiderült, hogy a lányoknak problémái vannak az 'Attila' név helyes leírásával... ;o) Ezt kérjük, otthon gyakoroltatni! :o)

A táborról a következő vélemények születtek:

"A táborba mindenki nagyon jó fej."
"Szeretek itt lenni, mert a barátnőimmel jót játszunk."
"Szuper a tábor máskor is jövök de sok a séta túl korán kelün"
"A házba az ágyak kényelmesek viszont az rossz ha este az Emese kopácsol, a WC-re nagyon kell vigyázni ha bemész a strand szuper a játékok királyok főleg a pontjaim a füzetembe ez a tábor KIRÁLY!"
"A tábor nagyon nagy, a strand vize hideg, de tökéletes, és a többiek nagyon rendesek."
"Szép környezt olyan mint egy sátorozohely."
"Mindenjó strand a játékok. Jó volt minden."
"Nagyon jól öszebarátkoztunk a másik csapattal sokat nevetünk eggyütt jó a sok játék."
"Sokat nevetünk, nagyon jól szórakozunk és minden kiri (kivéve a kaja)."
"A Szofinak megtetszett egy fiú a judosok közül."
"A táborban sokan jófejek, kedvesek és sokat megyünk strandra."
"Este soha nem aluthatok a többiektöl."
"Király, csak a kaja nem nagyon izlik, de tök jó programok vannak. A tábortánc is nagyon tetszik. összességében: nagyon tetszik."

Ezután nem csoda, hogy legalább 3 óra volt, mire a strandra értünk. Már akkor elterveztük, hogy nem jövünk fel vacsorázni, hanem végigstrandoljuk a napot,

...és a kiscsajoknak egy meglepetés-vacsival kedveskedünk. Fél nyolckor tértünk haza végül, és nyolckor már meg is érkezett a 3 óriás pizza vacsora gyanánt!

Az esti kertmozi ott fuccsolt be, hogy eleredt az eső... Nem adjuk fel... Holnap is Shrek 3-at adnak, de ha mégsem jön össze, akkor hétfőn a kis vidámparkban szórjuk el a mozira szánt pénzt.

Reggeli után rohanva elindultunk a hajóhoz Almádiba. Először gyalogosan, majd Gabi segítségével autóval... 5 körben.A lányok a kicsi gyaloglástól is hihetetlen együttes nyavalygásba fogtak. :o)

A hajóút első háromnegyed órája érdekesnek bizonyult, a fennmaradó másfél óra már inkább csak tompa magunk elé bambulásból állt, ami a hajómotor ütemes zúgásának volt köszönhető inkább, semmint a lányok csökkenő éberségének.

Siófokon néztünk bazársort, majd ismét a lustaság és a meleg győzött, így a lehetőségeinkhez (és a lányok energiatartalékaihoz) képest viszonylag gyorsan megrohamoztuk a siófoki szabadstrandot.
A frissítő lubickolás után ettünk palacsintát, majd visszaindultunk a hajóhoz (újabb 2 óra...).

Visszaérve a táborba lemostuk magunkról az út porát, ami kicsit hosszúra nyúlt, így az Orsi tiszteletére rendezett bulira szánt idő lényegesen megrövidült. (Orsika korábban haza szeretett volna menni akut szülőhiány miatt, de a sok móka hatására úgy döntött, mégis velünk marad... :o)

A takarodó fél tízkor volt, amit kicsit kitolt a detektívek szobáját ellepő hangyaraj kiírtása.

A terv megvalósult, bár az idő elég változékony volt , azért maximálisan kihasználtuk a lehetőségeket: lángos, kukorica, jégkása, jégkrém, mászóka, homokozó, fürdőzés, labdázás...

Vacsorára zöldborsófőzelék volt - hát ez sem aratott osztatlan sikert... ;o)
Kis szusszanás és tánc után jött a sok játék - csokievés, joghurtetetés, öltöztetés, grimaszolás, és gubancolás.

Zuhanyzás után már legalább 22:00 volt, de a nap még mindig nem ért véget... ;o) A ma éjjeli bónuszfeladat 10 db négyütemű gyakorlat volt. 

Hétkor egészen könnyedén keltünk. Reggeli után rendrakás és szobaszemle zajlott.

Ezután kezdődött a táncóra, amin végigvettük az évzáró táncait, majd új koreográfiát kezdtünk tanulni.

Ebéd előtti feladatnak szobanévkeresést és saját plakát rajzolását kapták a lányok.

Orsi, Iza, Dóri, Nóri, Szofi, Fanni a DETEKTÍEK nevet választotta, a másik ház tagjai pedig neveik kezdőbetűiből (Viki, Eszter, Réka, Reni, Tamara, Emese, Rami) a VERRTER nevet alkották. A zsűri döntetlen végeredményű szavazása után a nyertes csapat sorsát a szerencsére bíztuk; Alex húzta ki az egyik rajzot, így a detektívek kapták a pontot.

Egész heti feladatuk pedig egy "szobatánc" elkészítése, melynek zsűrizése az utolsó napon történik majd.

Az idő most kicsit szeles, de a nap finom melegen süt. Még nem adtuk fel az ebéd utáni strandolás tervét sem! :o)

Vonatutunk rendben zajlott, Székesfehérváron extraluxus légkondícionált vonatra szállhattunk. Sajnos míg leértünk, kint is hűvös lett, az eső is csöpögött, így az esti strandolás meghiúsult.

Közös erővel felhúztuk az ágyakat, majd vacsizni indultunk. A virsli nem volt túl népszerű; de mindenkit kárpótoltak a későbbi játékok.

Sapkássálaskésselvillávalcsokievős:
- Eszter nyerte -

cetlikeresős:
- Szofi nyerte -
 

kidobós:
- ezt is Eszter nyerte -
 

 

Zuhanyzás után visszavonultak a lányok*, majd mikor mindenki azt hitte, eljött az álommanó ideje, bónuszfeladatként a vállalkozó kedvűek 10 kör futással gyarapíthatták pontjaikat.

 

 

A takarodó fél tízkor volt, fél tizenegyre mindenki el is csendesedett.

*Emese beragadt a WC-be, de mire megmentésére indultunk, sikeresen kiszabadult. Ugyanekkor egy beragadt zuhanycsapot Andi csak a ruhája eláztatása árán tudott elzárni.

KriAnGa Tábor © 2007, design by ©sepp